Gina:

Eljött a perc, nincs más csak ez.
Az utolsó, a búcsúé.
Ez az utolsó kép, amit magammal viszek még.
A kandalló tüze, az ezüst fénye,
A sok finom édesség,
És Zsuzsanna, aki ma szokatlanul szép,
És Kalmár sem volt férfiasabb még.
Ez az utolsó perc, az utolsó kép,
Aztán szabad leszek, úgy ahogy rég.
Nem leszek többé Matula növendék!
Szabad az út!
És nincs több undok fegyelmezés és ridegség.
Szabad az út!
Nem lesz Kis Mari sem, bárhogy gyűlöl még!
Nem lesz Torma, se Ari,
És nem lesz Horn Mici!
Az öröm betölt, úgy kiáltanék:
Szabad az út!
Az állomásig pár száz méter még.
Már látom a fényt,
Most sietni kell, jegy kell, elő a pénzt!
Az utca is üres,
Eső mossa kövét.
Elázom, nem baj, ez már semmiség.
Szabad az út!
És Árkod csupán egy rossz emlék!

Halló, halló kérem!
Van itt valaki? Halló!

Kalauz:
Jövök már, jövök!

Gina:
Pestre szeretnék menni.
Mikor megy vonat?

Kalauz:
Hát úgy másfél óra múlva,
ha nincs késés.

Gina:
Az nem… Az nem lehet!

Kalauz:
Háború van!

Gina:
És az? Az a vonat, az hová megy?

Kalauz:
Az? Dömölkre. Két perc múlva.
De az az ellenkező irányban van.

Gina:

Nem baj. Nem baj. Kérek egy jegyet!
Gyorsan! Adja gyorsan!

Csak pár lépés és Árkod nincs többé.
Hallom szól a síp,
Egy perc kell még.
Aztán szabad leszek, úgy ahogy rég!
Nem leszek többé Matula növendék!
Szabad az út!
És nincs több hülye játék,
Nincs több büntetés.
Szabad az út!
Nincs több buzgóság nincs alázat, nincs félsz.
A mozdony füstje száll,
Ő is rohanna már.
Az öröm átjár, testem lázban ég!
Szabad az út!
És Árkod csupán egy rossz emlék!
Szabad az út!
És Árkod csupán egy rossz emlék!